2011. július 19., kedd

XXI. század - Hogyan éljünk túl vámpírokat és diktátorokat? - 21 történet a XXI. századból

21 történet a XXI. századból
Rettenetes történelemórákat unatkoztunk végig a gimnáziumban. A tanárnak - a korszak ideológiájának megfelelően - fixa ideája volt, hogy a személyiségnek semmiféle szerepe nincs a történelem alakulásában. Na, legfeljebb, ha Leninnek... Így aztán tömegmozgalmak sorsát kísértük figyelemmel... Pedig micsoda történetek keringtek a szocializmus alatt a "nagy emberekről"! De hiába zárult le a Rákosi-korszak, akkor még nem lehetett elmesélni azokat a pikáns történeteket, amelyek a kommunista párt első emberével estek meg - hallgattak a fényűző életről, és hallgattak a nyomorúságos száműzetésről is. Mint ahogy csak hivatalos formában tudtunk az eltúlzott iparosításról is, de arról már nem, hogy az utcán összefogdosták a lányokat és leküldték őket szenet fejteni - innen a mondás: "A lányok a bányában dolgoznak." És amit elvileg láttunk, azt sem tudtuk. Nem beszélt senki Kádár János nőügyeiről, Major Tamásnak, a színészóriásnak emberi gyengeségeiről, és Medveczky Ilona szédületes karrierjéről.
A XXI. század című műsor legendás történelmi eseményeket dolgoz föl, és történelmi legendákat leplez le. A műsor munkatársai úgy gondolják, hogy egy-egy gesztus, anekdota többet mond el egy korról, mint egy pontos és szigorú elemzés - most 21 dokumentumfilm tartalma és keletkezésének története írott formában is.

  • KSH raktári jelzet: 756946
  • Kiadó: Athenaeum
  • Oldalak száma: 270
  • Kiadás éve: 2006

Nincsenek megjegyzések: