2015. március 31., kedd

Végtelen szerelem / Spencer, Scott

„Tizenhét éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.”

Így kezdődik David és Jade, két kamasz mindent felemésztő, érzéki szerelmének tragikus története. A hatvanas évek Amerikájában járunk. Jade szabad szellemű szülei nem bánják, ha lányuk korán kezdi a nemi életet, de amikor a fiatalok olyannyira egymásba feledkeznek, hogy senki és semmi mással nem foglalkoznak, Jade apja kitiltja Davidet a házból. David ekkor kétségbeesésében arról kezd ábrándozni, hogy mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti a családot valamilyen szörnyűségtől…
Ami ezután következik, az maga a legsötétebb rémálom, névtelen telefonhívásokkal, őrült levelekkel és szörnyű következményekkel, David számára ugyanis a Jade iránt érzett szerelme immár valóságosabb, mint bármilyen egyéb világ, valóságosabb, mint az idő és mint a halál.

A Végtelen szerelem társadalmi és politikai témákban bővelkedő, sok rétegű regény, immár klasszikusnak számító irodalmi csemege, amelyben a szerelem és megszállott keresésének ürügyén a lélek sötét mélységei tárulnak föl az Olvasó előtt.


  • KSH raktári jelzet: 629037
  • Kiadó: Európa
  • Oldalak száma: 483
  • Kiadás éve: 2014

Nincsenek megjegyzések: