2012. november 15., csütörtök

Az EU-elnökség / Vörös Imre

A kötet célja az, hogy akadémiai szinten áttekintést adjon az EU intézményrendszeréről, működéséről, beleértve a történeti fejlődést is - úgy, hogy mindez az EU-elnökség mibenlétére, feladataira, lebonyolítására fókuszáljon.
A kötet szerzői ennek megfelelően három témakörrel foglalkoznak: az első rész áttekintést és bevezetést ad az EU mint gazdasági és politikai integráció kialakulásába, a Lisszaboni Szerződéssel megújított intézményrendszerébe és annak működésébe.
A második rész az EU-elnökség változó modelljeit tekinti át egészen a most működő trió elnökségi formációjáig.
A harmadik rész az egyes elnökségek tapasztalatait összegezi 2004-2010 között: azaz az ír, a holland, a luxemburgi, a brit, az osztrák, a finn, a német, a portugál, a szlovén, a cseh, a svéd, a spanyol és a belga elnökségről ad áttekintést, majd befejező összegezéssel zárul.
A kötetet Függelék egészíti ki, amelyben hasznos információk találhatóak: a kronológia és az EU elnökség működésére vonatkozó jogszabályok gyűjteménye mellett a Tanács néhány formációjáról. Mindemellett a mű nagy hangsúlyt fektet a tudománypolitikai aspektusokra. A kötetet a szerzők mind az elnökség lebonyolításában érdekelt állami hivatalok: a közszféra, mind pedig az érdeklődő közönség, valamint az EU iránt érdeklődő elméleti szakemberek figyelmébe ajánlják.



  • KSH raktári jelzet: 774202
  • Kiadó: Complex
  • Oldalak száma: 235
  • Kiadás éve: 2010

Nincsenek megjegyzések: