2011. június 14., kedd

Elnökségi munka az Európai Unióban

2011 januárjától Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Mit jelent ez a munka? Hogy csinálták mások? Mihez mérjük saját teljesítményünket? Kötetünk az Unió elnökségének intézményét, az elnökségi munkát mutatja be. Sorra veszi a Görögország 2003-as elnöksége óta eltelt időszakot, az egyes országok e szerepben elvégzett munkáját. Láthatjuk, hogy az elnökséget betöltő országok miként dolgoztak mindannyiunkért, és munka közben mit mutattak meg önmagukról. Így felmérhetjük, hogy a többi ország mit vár el tőlünk, és átgondolhatjuk, hogy mi mit várjunk el önmagunktól. Ez a könyv nagyrészt nemzetközi kapcsolatok szakos doktoranduszok munkája. Részben kutatásaink, részben munkánk során szerzett szakmai tapasztalatunkat kínáljuk az Unió iránt érdeklődőknek. Biztosak vagyunk benne, hogy az elnökségi félév nemcsak arra ad jó lehetőséget, hogy Magyarország megmutassa munkáját Európának, hanem arra is, hogy a Közös Európa gondolata azon magyar polgárokhoz is közelebb kerüljön, akik eddig idegenkedtek tőle. Mi ehhez szeretnénk ezzel a kötettel hozzájárulni. /a szerzők/

  • KSH raktári jelzet: 774943
  • Kiadó: Gondolat
  • Oldalak száma: 259
  • Kiadás éve: 2011

Nincsenek megjegyzések: