2014. szeptember 12., péntek

Az iskolakép változatai és változásai / Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária

Közel két évtizede foglalkoznak a szerzők azzal, hogy milyen kép alakul ki az iskoláról azok körében, akik közvetlenül is érintettek az intézmény működésében: a pedagógusokban (és a pedagógusjelöltekben), a szülőkben, a diákokban. (A szerzők kutatótársa három téma esetében Serfőző Mónika pszichológus volt.)

Az iskolakép megismerésének fontossága könnyen belátható, hiszen ma már evidencia, hogy az intézmény működését, légkörét, hatásrendszerét alapvetően meghatározzák a benne élők vele kapcsolatos nézetei, érzelmei. A kutatások az utóbbi húsz évben nemzetközileg is egyre nagyobb hangsúlyt kapott laikus/hétköznapi pedagógiai elméletekkel foglalkozó nézetrendszerekhez kapcsolódnak. A vizsgált jelenségek összetettsége, rejtettsége, nehéz megközelíthetősége miatt a szerzők a kvantitatív kutatási stratégia mellett a kvalitatív kutatási módszerek kipróbálására, továbbfejlesztésére, a kvantitatív és a kvalitatív kutatási stratégia kombinációjára is vállalkoztak.

A kötetben megjelentetett tizenegy írást összefűző gondolat: az iskola mint intézmény működtetésekor a hatékonyság érdekében a 21. században elkerülhetetlen az érintettek (pedagógusok, diákok, szülők) elvárásainak, szükségleteinek megismerése, figyelembevétele.


  • KSH raktári jelzet: 625386
  • Kiadó: ELTE Eötvös K.
  • Oldalak száma: 112
  • Kiadás éve: 2014

Nincsenek megjegyzések: