2009. október 15., csütörtök

Obama ; Az ígérettől a hatalomig / Mendell, David


Amerika politikai szupersztárjának, Barack Obamának életrajza egy olyan újságíró tollából, aki a sikeres szenátusi kampány óta mindvégig szorosan a politikus sarkában jár. Barack Obama üstökösszerű felemelkedése, ahogy az egykori hawaii gimnazista fiú eljutott a Harvard jogi karára, majd pedig igazi jólfésült politikussá avanzsált, már-már legendába illő történet, amely szinte minden amerikai képzeletét megragadja. A Demokrata Párt 2004-es országos konvencióján elmondott híres beszéde óta Obama a legkülönbözőbb csoportok közti egység szimbóluma lett. Egyaránt figyelnek rá feketék és fehérek, demokraták és republikánusok, fiatalok és idősek, a felső tízezer, a középosztály és a szegények is. A maga nemében úttörőnek nevezhető életrajzzal az Obama ténykedését már hosszú évek óta szemmel tartó újságíró, David Mendell átfogó, részletes képet fest a fiúról, akit Barrynek szólítottak, s akiből a keményen dolgozó szüleinek példája nyomán lett az ékesszóló, kedves Obama - egy olyan ember, akinek a neve egy új sztárra éhező, a politikába viszont már belefáradt társadalomban a remény szinonimája lett.

  • KSH raktári jelzet: 765427
  • Alexandra Kiadó, 2008
  • 392 oldal
  • Kötés: kemény kötés

Nincsenek megjegyzések: