"A depressziónak - paradox módon - inkább az életigenléshez van köze, nem a tagadáshoz. Mi, depressziósok, ha éppen nem vagyunk betegek, akkor tobzódunk - akár a szélsőségekig - az élvezetekben. Imádunk élni! Ha viszont szenvedünk, ha "lent" vagyunk: elhatalmasodik rajtunk az elmúlás gondolata, a halálvágy. Mindegy, hogy hova, csak el innen. Innen el. Akár a pokolra... Örökre. (részlet az Előszóból)Tizenkét éve diagnosztizálták a depressziómat. Akkor azt hittem, ez annyit jelent, őrült vagyok, elmebeteg, bolond... A kilencvenes évek elején még jóval kevesebbet lehetett tudni erről a betegségről, mint ma. Könyvemet azért írtam, hogy segítsek a sorstársaimnak: ha elolvassák, reményeim szerint sokkal rövidebb ideig tartó és kevésbé éles fájdalmat éreznek majd, amikor meghallják a lesújtó ítéletet: depresszió.Mint talán sokan emlékeznek rá, pályámat a nyolcvanas évek végén rádiós újságíróként kezdtem, később a képernyőn is felbukkantam. Egy ideje kulturális rendezvények, filmek sajtófőnöki teendőit végzem, általam tehetségesnek tartott művészeket népszerűsítek az írott sajtóban. 2000-ben elnyertem a Cosmopolitan női magazin nagydíját. "Te vagy a legjobb" voltam, újságírói kategóriában. Akkor azt írtam: "Szenvedélyem a klasszikus újságírás. Örömmel tölt el, ha sok-sok sztár után egy-egy fiatal, pályakezdő színészt-színésznőt én fedezek fel, és az én szememen keresztül ismertethetem meg őket a színházba járókkal, a magyar film szerelmeseivel. Hiszek abban, hogy a szuverén, autonóm ember jutalmánál, a szabadságnál nincs nagyobb jutalom."
- KSH raktári jelzet: 562693
- Kiadó: PARK KÖNYVKIADÓ KFT
- 2005, 221 oldal,
- Kötés: Papírkötés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése