Wallenberg : Stockholm 1912 - Moszkva? 1947? / Marton, Kati
Kati Marton, a magyar származású amerikai
író, újságíró az 1980-as években ismerkedett meg Raoul Wallenberg
történetével. Lépésről-lépésre tárja fel az eseményeket, a svéd
fiatalember útját, amely a gondtalan diákévektől és a gondtalannak
ígérkező jövő építésének lehetőségétől
1944 őszéig, teléig, Budapestig, a nácik és nyilasok
rémuralmának időszakáig, majd a szovjet állambiztonság börtönéig és
korai haláláig vezetett. Forrásmunkák, levéltári iratok, és nem
utolsósorban a még élő szereplőkkel készített interjúk alapján
rekonstruálja az ismert és kevésbé ismert drámai eseményeket. Nemcsak a
bátor és igaz emberként viselkedő fiatalember eleven portréját rajzolja
meg, nemcsak Wallenberg eltűnésének és feltételezhető rabságának és
halálának körülményeit tárja fel, hanem szembesít saját szubjektív
szempontjával, a történet megismerésének és feldolgozásának drámai
folyamatával is.
Az olvasó akaratlanul is átéli a szerző érzelmeit, a megismerés, a
felismerés, a döbbenet, az ámulat érzését, miközben folyamatosan
szembesül az alaphelyzettel: az emberi gonoszság és jóság egyidejű
jelenlétével a történelem színpadán.
- KSH raktári jelzet: 607912
- Kiadó: Corvina
- Oldalak száma: 295
- Kiadás éve: 2012
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése