2009. szeptember 9., szerda

Naplók és memoárok a Don-kanyarból / Pihurik Judit


A kötet Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források - naplók, visszaemlékezések - alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát. Az általuk ránk hagyományozott kéziratok kutatásának célja ezúttal nem a harci cselekmények bemutatása. Szerzőik hétköznapi emberek, akik a fronton rendkívüli körülmények közé kerültek, ahol az állandó életveszély mindennapi élménnyé vált, és a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is különleges dimenziót kaptak. Nem annyira alakítói, mint inkább szemlélői, átélői és elszenvedői voltak az eseményeknek.

Naplóik, emlékirataik "történelem alulnézetből" helyzetleírások arról, hogyan éreztek, gondolkodtak, milyen erkölcsi, politikai, nemzeti értékrendhez igazodtak egy adott időszakban, mennyiben próbáltak - vagy nem - összhangba hozni a kor eszméit saját élettapasztalataikkal, neveltetésükkel. A fennmaradt források leginkább társadalomtörténeti szempontból értékesek, mert a pusztulás és az esetleges életben maradás legközvetlenebb egyedi sorsdokumentumai a Don-kanyarban elszenvedett tragédiának.

  • KSH raktári jelzet: 760385
  • Megjelent a NAPVILÁG KIADÓ KFT gondozásában
  • Oldalak száma: 222
  • Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

Csendélet / Poxon, David


Gyakorlati útmutató a csendélettémákban rejlő lehetőségek felfedezéséhez, a rajzkészség fejlesztése érdekében. A rajztechnikák és a kompozíció legfontosabb kérdései, a műveleteket lépésről lépésre bemutató illusztrációkkal, képalkotás változatos médiumokkal, például ceruzával, rajzszénnel és tussal A csendéletekhez szükséges eszközök, kellékek, anyagok és technikák átfogó ismertetése és szemléltetése, hasznos ötletek a megvilágítás, a fény-árnyék hatások, a kompozíció kialakításának legfontosabb szempontjaihoz
Ihletforrásként használható válogatás más művészek csendéleteiből, szabadon felhasználható fotógaléria újabb ötletekhez


  • KSH raktári jelzet: 580131
  • Eredeti cím : The Still Life Sketching Bible
  • Megjelenés : 2008.
  • Kötésmód : spirálkötés
  • Oldalszám : 192

Kisdarázs / Villamont, Viviane


A Kisdarázs becenévre hallgató kislány egy vidám, bohém apa és egy hisztérikus, semmirekellő anya lánya. Utóbbi otthagyja a férjét meg a kislányt, akit aztán még egy börtönszerű, kolostori iskolába is bead, majd éveken át minden módon akadályozza, hogy férje elváljon tőle, és magához vegye gyermeküket. Ez így elég komoly história volna, csakhogy Kisdarázs okos, vagány, talpraesett és jó humorú gyerek, ami bőven elég, hogy a külső szemlélő (olvasó) ne egy Légy jó mindhalálig-szerű rémálomban találja magát.




  • KSH raktári jelzet: 571787
  • Szerző: VILLAMONT, VIVIANE
  • Kiadó: Cartaphilus Kk.
  • Kiadás éve: 2007
  • Oldalszám: 336


Lolával az élet / D. Tóth Kriszta


Anyának lenni a világ legnagyobb kalandja. A hagyományok, szokások és előítéletek miatt jó ideig csak áhítattal illett írni róla. Pedig anyának lenni tanulási, érlelődési folyamat is, tele kétségekkel, riadalmakkal és persze rengeteg boldogsággal. A Nők Lapja hasábjain két éve olvashatjuk D. Tóth Kriszta kislányáról, Loláról szóló történeteit. A könyv több ennél: nem egyszerűen a cikkek válogatott füzére, inkább Kriszta története. Nem babanapló, hanem kalandregény. Igaz történet, valós szereplőkkel, kíméletlen őszinteséggel, humorral. Nem szépítve azt, ami nehéz, nem titkolva, hogy az anyaság nem mindig leányálom. Történet egy nőről, akiből egyszer csak anya lesz, egy magyar-angol szerelmespárról, akikből szülők lesznek.



  • KSH raktári jelzet: 762482
  • Nők Lapja Műhely
  • Oldalak száma: 256
  • Kiadás éve: 2008