"Ugye, ráérsz egy pillanatra?" "Van egy ráérő szabad perced?" – hangzik
fel néha a kérdés, amelyet aztán hosszú szóáradat követ. Talán ismerős a
helyzet: mindnyájunk életében akad egy-egy barát vagy barátnő, aki
magánéletének eseményeibe enged bepillantást nyújtani – olykor órákon
át, amikor erre éppen egyáltalán nincs is időnk. Ilyen típus Bálint is,
aki nemcsak hogy beavatja barátját szerelmi ügyeibe, hanem egy
pillanatnyi nyugalmat sem hagyva neki arra ösztökéli, segítsen neki az
imádott nő felkutatásában. Főhősünk ugyanis megpillantva egy asszonyt
első látásra beleszeretett, ám elszakadtak egymástól: és bár Bálint nem
tud semmit a hölgyről, minden követ megmozgat, hogy felkutassa őt. Ebben
a zaklatott, sokszor teljesen tévútra vezető nyomozásban kéretlenül is
részt kell vennie íróbarátjának: az ő kettejük különös kapcsolatát és az
ismeretlen nő utáni hajszát beszéli el az író – remek humorral és
ragyogó párbeszédekkel fűszerezve.
Csathó Kálmán (1881–1964) író,
színházi rendező a két háború között nagy népszerűségre tett szert vidám
regényeivel és színműveivel. Bár néhány regényét (Varjú toronyórán, Te
csak pipálj, Ladányi stb.) vagy a Csokonairól szóló életrajzi művét
(Földiekkel játszó égi tünemény) a háború után is kiadták, neve mára
kissé feledésbe merült. A Barátom, Bálint című mulatságos regénye
1938-as kiadása óta most jelenik meg először.
- KSH raktári jelzet: 607712
- Kiadó: Corvina
- Sorozat: Corvina sikerkönyvek
- Oldalak száma: 156
- Kiadás éve: 2012
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése