Gárdonyi kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb kötete először 1927-ben
jelent meg. „Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no
meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor
fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért
utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval,
kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog.
De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek
megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni
mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a
tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb
megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi
útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.”
Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe,
Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk
tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a
történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet,
legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy
kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent
Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem néz. Hanem lát. Az
Amiket az útleíró elhallgat olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem
azóta nem írt meg más magyar író.
- KSH raktári jelzet: 617424
- Kiadó: Tarandus
- Oldalak száma: 152
- Kiadás éve: 2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése